Indul a Vállalkozó Start II program
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Vállalkozások Országos Szövetsége (VOSZ) szakmai rendezvényén elmondta, hogy augusztus elsején induló Vállalkozó Start II program keretében több mint ezer új vállalkozás jöhet létre.
Czégai Fanni
A magyar kormányzat támogatja az új munkahelyek létrehozását, különös hangsúlyt fektetve a kis- és középvállalkozások segítésére. Ennek céljára indítják útjára a Vállalkozó Start II programot, amely az előző Vállalkozó Start I program sikeres folytatása. Az I. programban részt vevő cégek több mint 80 százaléka még mindig működik, sikerrel működnek tovább támogatás nélkül is.
A kkv-k jelentős szerepet játszanak a munkaerőpiacon, ugyanis a mikro-, kis- és középvállalkozások a foglalkoztatottak kétharmadának adnak munkalehetőséget.
Az államtitkár kiemelte, hogy 2013 óta folyamatosan nő a működő vállalkozások száma Magyarországon, 640 ezerről már meghaladta az 1 milliót. Az új vállalkozások száma is jelentősen emelkedett, 2022-ben 154 ezer új vállalkozás indult, ami jelentős növekedést mutat az előző év 96 ezer új vállalkozásához képest.
Az államtitkár az idei adatokról nem nyilatkozott, ugyanakkor az Opten tájékoztatása szerint 2023-ban minden hónapban csökkent a magyarországi cégek száma, júniusban például közel 10 ezerrel kevesebb cég működött, mint tavaly decemberben.
Garami Erika, az OFA Nonprofit Kft. programkoordinátora részletesen ismertette a Vállalkozó Start II program részleteit, amely célja az induló vállalkozások támogatása. A programra pályázni csak 18 és 64 év közötti magyar állampolgárok jogosultak, akik legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, más vállalkozásban nem rendelkeznek többségi tulajdonnal és nem töltenek be vezető tisztséget.
A résztvevők a képzést követően kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, és akár 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. Ebből 3 millió forint fordítható bérre és járulékokra, míg 1,5 millió forint egyéb eszközbeszerzésre és cégalapításra használható fel az érintettek számára.
Az induló vállalkozások 12 hónapig kapnak támogatást a programban, és kötelesek fenn tartani működésüket további 12 hónapig.
A programhoz való regisztrációs felület 2023. augusztus 1-jén indul, és a jelentkezők az OFA Nonprofit Kft. elérhetőségein keresztül tudnak regisztrálni.