PROAB News

december 3. -

EUR 414,44

USD 393,92

Ösztöndíj, majd bér a szakképzésben tanulóknak

Több ösztöndíj lehetőség áll rendelkezésre idén is a szakképzésben tanuló diákok számára. Az első időszakban minden tanuló általános ösztöndíjban részesül, majd a duális képzésben részt vevők akár magasabb munkabért is kaphatnak. Emellett a végzős diákok pályakezdési juttatásban is részesülhetnek, amely akár 300 ezer forint is lehet. Az idei tanévtől a dobbantó programban és műhelyiskolákban tanulók ösztöndíjai is megduplázódnak.

A szakképzés megújítása során az ösztöndíjrendszer is átalakult. Az ágazati alapoktatás idején minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül, a mértéke pedig a technikumokban 8 ezer forint két éven keresztül, míg a szakképző iskolákban 16 ezer forint egy éven keresztül. Az általános ösztöndíj csak egy része a diákok számára elérhető támogatásoknak.

A nappali képzésben tanuló szakképzési munkaszerződéssel nem rendelkező tanulók az ágazati alapoktatást követően tanulmányi eredményeik alapján akár havi 59 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak. A duális képzésbe bekapcsolódva az ösztöndíj helyett 2-3-szor magasabb munkabért is elérhetnek, ami a minimálbér 43-72 százalékát is kiteheti, tehát akár 168 ezer forintot havonta.

A pályakezdési juttatás a végzős diákoknak jár, és a vizsgaeredménytől függően 150 ezer és 300 ezer forint közötti összeget jelent. Ezt a juttatást a sikeres szakmai vizsga után kapják meg, és azt szakmai karrierjük elindítására vagy eszközök beszerzésére fordíthatják.

Az Apáczai ösztöndíj program folytatódik, amely hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat támogat havi 16 ezer és 34 ezer forint közötti összeggel, 7-19 hónapon keresztül. Emellett az idei tanévtől a dobbantó programban és műhelyiskolákban tanulók ösztöndíjai is megduplázódnak.

Pölöskei Gáborné, a szakképzésért felsős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a szakképzés megújításával és az ösztöndíjrendszer bevezetésével egyre népszerűbb a szakképzés, és javulnak a tanulók eredményei. A szakképzés presztízse is emelkedik, és egyre többen választják az általános iskola 8. évfolyama után a szakképzést, különösen a technikumokat.


Ez is érdekelhet

További hírek

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, akkor az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetsz konzultációra

Jelentkezem konzultációra